A Pakisztánban vendégeskedő és példátlan katonai pompával fogadott Wen Jiabao kínai miniszterelnök ma azt mondta, hogy a barátság Pakisztánnal „örökzöld” és a két ország egymást támogatja a jövőben is. Tegnap 22 kereskedelmi egyezményt – köztük védelmiipari együttműködést is magukban foglalót – írt alá a kért ország.
„Stratégiai és gazdasági” jellegűek a megállapodások, hogy az IANS idéz pakisztáni hivatalos személyeket. Egyébként Washington nem ellenezne egy kínai-pakisztáni polgári nukleáris együttműködési megállapodást, feltéve, hogy abban tiszteletben tartják a nemzetközi rendelkezéseket. Az USA maga sem zár ki egy ilyen kétoldalú egyezményt Iszlámábáddal, mondta tegnap a pakisztáni amerikai nagykövet.
Közben az USA-Pakisztán kapcsolatokat beárnyékolja a The New York times értesülése, amely szerint a tálib és az al-Kaida-kapcsolatokkal is gyanúsított pakisztáni titkosszolgálat, az ISI „dobta fel” az Egyesült Államok Iszlamabádban működő CIA állomásparancsnokát. Jonathan Banks állomásparancsnok időközben elhagyta Pakisztánt, mint a Sanaa tv-csatorna jelentette. Ezt a pakisztániak megtorlásként lépték amiatt, hogy amerikai családok, akiknek a hozzátartozóit meggyilkolták a 26/11 terroristái Mumbaiban, keresetet nyújtottak be az ISI vezetője (mint csendestárs) ellen, írta szombaton a NYT. Az egyik Wikileaks-távirat szerint a nemcsak a titkosszolgálat, hanem a pakisztáni hadsereg is közvetlenül részt vett a csaknem kétszáz embert legyilkoló pakisztáni terroristák felkészítésében, felszerelésében, Shivshankar Menon, az indiai kormány fő nemzetbiztonsági tanácsadója mondta amerikai diplomatáknak.
A Wikileaks-táviratok szerint egy indiai hivatalos személyiség kedvezőtlen képet rajzolt fel USA diplomatáknak India és Pakisztán jövőben kapcsolatai lehetséges alakulásáról. Indiát aggasztja a pakisztáni támogatás amelyet terrorsejtek kapnak a nyugati szomszédtól.
Ehhez kötődik, hogy az orosz elnök indiai látogatása előestéjén Alekszandr Kadakin nagykövet „rákos daganatnak” nevezte a Pakisztánból áradó terrorveszélyt és felszólította Iszlámábádot, hogy számolja fel a területén működő 43 terroristaképző tábort.
Pakisztán (amelynek fegyveres erejét három irány köti le, az indiai határ keleten, Kásmír északkeleten és Afganisztán nyugaton-észak-nyugaton), ugyanakkor katonai erőátcsoportosítést hajt végre keleti, indiai határairól a nyugati afganisztáni határtérségekbe, mint az IANS hírügynökség jelenti egy szombati sürgönyében washingtoni forrásokra hívatkozva.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.